2011. július 29., péntek

Házasság, a törékeny kincs


„Megteremtette Isten az embert a maga képmására … férfivá és nővé teremtette őket” (1 Mózes 1,27) 

Isten felruházta az embert azzal a  feladattal, hogy szaporodjon, és hajtsa uralma alá a földet, de ez nem külön csak a nőre vagy csak a férfira vonatkozik, hiszen ők együttesen tölthetik be ezt a feladatot. Lenkeyné Semsey Klára szerint a férfi és a nő együttesen alkotja azt az istenképű teremtményt, aki maga az ember, a faj. Ennek az egységnek az eredménye az, hogy a házasság a legszorosabb emberi kapcsolat.
Egy kedves tanárom szerint a keresztyén házasságban arra kell állandóan törekedniük a házastársaknak, hogy azzá válhassanak, akiknek Isten akarja látni őket. Egy jobb személlyé kell formálódniuk, mint külön-külön bármelyikük lehetett volna.
A Sátán azonban minden élethelyzetet, minden kapcsolatot megront, így a házasságot is. A Bibliában sem csak Istennek tetsző házasságokkal találkozunk. Az Újszövetségben tiszta tanítást kaphatunk arról, hogy milyennek szeretné látni Isten a megújult, Szentlélek által vezetett házasságokat. 

„Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák.” Kolossé 3,18-19

Olyan világban élünk, amiben eluralkodott a bizalmatlanság, félelem. A mai embernek az azonnali élvezet a fontos. Önzőek vagyunk, számítóak, no meg félünk, hogy a kapcsolatunk véget érhet. Emiatt gyakran olyan kompromisszumokat kötünk, amelyeknek valójában nem örülünk. Például elnézzük, hogy a társunk egy kicsit kicsapongó, nem annyira hűséges, vagy túl sokat iszik, csak hogy fenntartsuk a kapcsolatot. Egyre több a válás. A gyerekek úgy nőnek fel, hogy már természetes dolognak tartják, hogy ha nem működik egy kapcsolat, akkor túl kell lépni rajta.
Hogyan tekintünk a házasságra? Mint szövetségre, amely Isten által létrehozott szent kötelék? Vagy csak egy állapotra, amelyet meg lehet szüntetni, ha a dolgok rosszul alakulnak? Ettől függően fogjuk ugyanis építeni vagy megszüntetni házastársi kapcsolatunkat. Egy ilyen világban nagyon nehéz az isteni értékeket képviselni, és bizakodni, hiszen túlságosan sok a rossz példa előttünk. De a hívők nem emberekre tekintenek, vagy emberekben bizakodnak, hanem az egyedüli Úrban, aki a házasságot teremtette, és ezáltal annak egyedüli ismerője.
Ha magunkénak tudjuk vallani a fenti igéket, és bízunk az Úrban, akkor nem szabad elfelejtenünk, hogy probléma esetén is hozzá fordulhatunk. Nem kell a világi példákat követnünk. Isten szent felsége előtt kell először megállnunk, és lábai elé tennünk a terheket.

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Mt 11,28

Problémáinkban legyünk képesek segítséget kérni Istentől és lelki testvéreinktől. Fontos, hogy a gyökerénél kezdjük kezelni a bajt. Annyi széthullott családot láttam az elmúlt időben, és a szívem sajog, hogy elhallgattak, takargattak apró problémákat, amelyek idővel hatalmas romboló erővé nőttek, amelyeket ember meg nem állíthatott.. 

"Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el." 1Pt 5,8

A sátán tudja legjobban, hogy a családok szétrombolása a legjobb eszköz arra, hogy világi közösségeket és hívő közösségeket tönkretegyen. Éppen ezért kell nagy kincsként őriznünk házasságunkat. Folytonosan építenünk kell. Az építés alatt folyamatosan figyelnünk kell egymásra. Kérdezgetnünk kell, hogy milyennek szeretne látni bennünket a társunk, miben szeretné, ha megváltoznánk (legyünk háziasabbak, hallgassuk meg őt, egy öleléssel jelezzük napközben, hogy ő milyen fontos számunkra). A problémákat nem szabad a szőnyeg alá söpörni, hanem meg kell beszélni. Ha nem mondom el a gondolataimat, ha nem teszem fel a kérdéseimet, akkor szép lassan felépítem kettőnk közé a falat, és végül már mint két idegen fogunk egymással szemben állni.
Ne takarózzunk az Igével sem! Ne akarjuk igazolni magunkat az Ige szavaival: Lám, Dávid királynak is megbocsátott Isten - egy kis félrelépés volt csupán - én is megengedhetem magamnak. Nem! Kérjük a zsoltárossal együtt:

„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e a téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” Zsoltárok 139,23-24

            A sátán azt is tudja, hogy nem csak megrontani lehet egy házasságot, hanem eleve rosszul is indítani.  Nagyon sok hívő fiatal választ hitetlen társat magának, mert túl nagy a világ vonzása, túl kevés pozitív példát lát. Pedig csak úgy lehetünk Isten harcosai, ha betartjuk a játékszabályokat, ha akarjuk az áldásait, ha felfegyverkezve indulunk a harcba.
            Mindannyian követhetünk el hibákat, és mindannyiunkat érhetnek kísértések. Nem vagyunk sem rosszabbak, sem jobbak másoknál. Éppen ezért fel kell vérteznünk magunkat ilyen  tudással és  ilyen Igékkel, Isten ígéreteivel, hogy szükség esetén tudjunk megalázkodni, bűnbánatot tartani, és segítséget kérni nemcsak Istentől, hanem esetleg lelki testvérektől vagy szakembertől is.
            Hálás vagyok Istennek, hogy már tíz éve nevel a férjemet és engem ebben a kötelékben. Sokat tanultunk, formálódtunk, és abban bízunk, hogy a következő tíz évben még többet fejlődhetünk, sőt Isten még jobban kiárasztja ránk áldásait. Tudjuk, hogy minket is érhetnek kísértések és problémák, ezért egyedül csak az Ő vezetésében bízunk.

„Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” 1Kor 10,12

2011. június 23., csütörtök

Mire hívott el Isten?


Miért születtél? Mi a célod itt a Földön? Miért sikerül másnak az, ami neked nem? Vajon neked semmi sem sikerül? Vagy csak rossz helyen keresgélsz?

Szoktál ilyeneken gondolkodni? Ha nem, akkor itt az ideje. Ha igen, akkor máris jobb helyzetben vagy, hiszen akkor te már elindultál, csak még nem látod tisztán a célt.

Emlékszel még a Heidelbergi Kátéra? Mi célból teremtett bennünket Isten? Azért, hogy Istent megismerjük, hogy szívből szeressük és dicsérjük, és vele örökké tartó boldogságban éljünk.

Isten ismer bennünket, bizonyos céllal teremtett, most már csak nekünk kell megismernünk Őt. Ha megismerjük Őt, és azt hogy mit tett értünk, akkor biztos, hogy szeretni és dicsérni fogjuk. Ha azt is elkérjük és megértjük, hogy mi a célja az életünkkel, és engedelmeskedünk, akkor még boldogok is leszünk.
Az első fontos dolog, hogy megismerjük Istent. Keresd az Ő akaratát, olvasgasd az Újszövetséget, a zsoltárokat, és bízz Benne. Mondj el Neki mindent, hogy hogy érzel, azt is ha nem érted Őt, lágy alázatos és engedelmes.

Közben pedig figyelj magadra. Nem kell ahhoz keleti misztika, hogy megismerd magad. Mivel szeretsz foglalkozni? Most nem tévénézésre gondolok, hanem arra, hogy mi a kedvenc elfoglaltságod, ami építő: barkácsolás, sütés, rajzolás, beszélgetés...

Kérdezd meg szüleidet, hogy mivel szerettél kiskorodban foglalkozni, mi szerettél volna lenni! Sokszor a gyerekkori álmokban húzódik meg Isten terve. Isten mélyen belénk ültette a tervét.
Olyan kedves elfoglaltságokat keress magadnak, amik építik Isten országát, és formálnak téged és másokat is. Például ha szereted a zenét, akkor ne DJ akarj lenni egy diszkóban, hanem szervezz egy ifjúsági csoportot, akikkel együtt zenélhettek az istentiszeteleten, vagy keresztyén zenére pantomimezhettek, ezzel hirdetve Isten igéjét.

Ha szereted a szép ruhákat, értesz az öltözködéshez, színekhez, esetleg varráshoz, akkor ne a szexi ruhádat mutogasd bulikon, hanem keresd Isten akaratát. Gyűjts össze egy lánycsoportot, akiknek tanácsokat adhatsz öltözködésben, ruha átalakításban. De nagyon vigyázz, ami trendi, és túl sokat mutat, az nem Istentől van, azon nem lesz áldás! Előző bejegyzéseimben találsz a tisztességes, szerény öltözködéshez tanácsokat. Hogyan lehet szépen öltözni úgy, hogy közben nem mutogatod magad, de jól érzed magad?

Ha keresed Isten akaratát, megismered magad, és szolgálsz Neki a fenti módon vagy bárhogy máshogy, akkor boldog leszel! Egyre több olyan dolgot fog neked megmutatni Isten, ami nem csak hasznos, de kellemes is lesz számodra, és környezeted számára!

Nem vagyunk egyformák, ne azt csináld, amit a többiek!
Keresd Isten személyre szabott tervét az életedben! Meg fog áldani! Ne késlekedj, ne szalaszd el életed legszebb éveit, mint én! Ha későn találod meg ezeket a dolgokat, sajnálni fogod, hogy elvesztegettél oly sok szép évet az életedből!

2011. június 11., szombat

Ki szeret téged?


Tinikoromban sokat küzdöttem azért, hogy elfogadjanak. Ismertem a keresztyén élet törvényeit, de Isten szeretetét nem, tudtam, hogy Isten és a családom elvárják, hogy tiszta, becsületes életet éljek, de én azt szerettem volna, ha naponta elfogadnak az iskolában a tanáraim és az iskolatársaim.
Túlzottan figyeltem arra, hogy mit gondolnak rólam. Képes voltam órákig fésülni a hajam, és aztán órákig sírni, mert nem volt divatos, és ezért nem fogadtak el. (Talán a hajam már akkor engedelmesebb volt, mint én :D)



Mindent megtettem volna, hogy vagánynak, csinosnak, menőnek tartsanak a lányok, de főként a fiúk. Emlékszem, egyszer elmentem kirándulni a barátnőm cserkésztársaival (fiúkkal, akik ráadásul kicsit idősebbek voltak,mint mi=az ő elismerésüket nehezebb, de fontosabb volt kivívni az akkori felfogásom szerint) Azonban a dolgok másként alakultak. Ők beszélgettek, de hozzám nem szóltak, levegőnek néztek. Ez egyre kínosabb volt, és emiatt, már képtelen voltam csatlakozni a beszélgetéshez, aminek az lett a következménye, hogy még inkább levegőnek néztek. Úgy éreztem, hogy értéktelen vagyok, senki vagyok, nem szeretnek, arra se méltatnak, hogy rám nézzenek. Fájt. Akkor még nem éreztem azt a mindent elsöprő, legfontosabb szeretetet, amit ma érzek, és mindenre elég:



De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!......Mivel drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek, .... (Ézsaiás 43, 1 és 4a)


Ez Isten szeretete. Ez elég akkor is, ha senki nem szeret, ha mindenki levegőnek néz. Akkor is tudom, hogy fontos vagyok... Neki, és csak ez számít. Aztán ha csak erre hagyatkozom, akkor megérzem mások szeretetét is, azokét, akik igazán számítanak. Nem a menő fiúkét és lányokét, akik csak a külsőmért tartanak vagánynak egy ideig, hanem akik őszintén szeretnek, elfogadnak. És akkor más leszek. Akkor tud Isten formálni, és akkor tudok majd elfogadni és szeretni olyanokat, akik szintén erre vágynak: az őszinte elismerésre, nem azért mert valamilyenek, mert valamit tettek, hanem mert VANNAK, mert ISTEN SZERETI ŐKET!


Ha nem érzed az elfogadást, ha magányos vagy, ha szeretnél beilleszkedni, akkor azt üzenem Neked, hogy ne erre pazarold az energiádat!


"De keressétek először az ő (Isten) országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek." (Máté 6,33)

Keresd Isten tervét, akaratát! Miért teremtett téged éppen olyannak, amilyen vagy? Mik a tálentumaid? Megkérhetsz hívő testvéreket, idősebbeket, hogy segítsen ebben. Ezekben fejleszd magad, és jobban is fogod érezni magad!

10-20 év múlva nem fog számítani, hogy mit gondolt rólad a menő srác az utcából ;)
Higgy nekem!

Szeretettel egy édesanya, aki semmi pénzért nem lenne újra kamasz :)

Iratkozz fel a hírlevelemre, hogy értesítést kapj az új bejegyzésekről!

2011. június 7., kedd

Blúz szerénnyé tétele

Isten azt mondja, hogy az is bűn, ha egy férfi kívánsággal tekint egy nőre. Vajon nem bűnrészesség-e, ha úgy öltözködöm, hogy nem tudnak másképp, mint kívánsággal rám tekinteni? Ugyanolyan bűn ez, mint ha felbujtanék valakit egy gyilkosságra. Éppen ezért figyeljünk oda az öltözködésünkre!




Iratkozz fel a hírlevélre, hogy értesítést kapj az új bejegyzésekről!

2011. február 18., péntek

caterpillarschool: Megengedhetem-e magamnak?

caterpillarschool: Megengedhetem-e magamnak?: "hogy csak a saját szükségleteimet, vágyaimat akarjam betölteni, holott ketten egy testté lettünk? hogy azt higgyem, megtehetem, megengedhete..."

2010. szeptember 15., szerda

Milyen ruhát vegyek fel?




kép: http://liliesapparel.com/

Nagy kérdés, hiszen mindenki azt sugallja, hogy legyek olyan, mint a sztárok, a modellek, és mutassak meg magamból minél többet, mert akkor vagyok menő.

Ne feledjük:
Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az Urat félő asszony dicséretre méltó. (Péld 31,30)

http://aponderingheart.com/

Miért öltözöm úgy, ahogy öltözöm? Kinek és miért akarok tetszeni? Vajon tudom-e, hogy mit gondolnak rólam azok a fiúk, akiknek pucér hassal és hatalmas dekoltázzsal tetszem? Nem biztos, hogy örülnék, ha tudnám ...

Nem tartod-e a fenti képen levő lányokat csinosnak, kedvesnek? Nem biztonságosabb ilyen ruhában járni? Nem slamposnak, és zsíros hajúnak kell a hívő lányoknak lenni, hanem ápoltnak, és kellemes külsejűnek. Isten a világot rendezettnek és szépnek teremtette, tehát szereti a szépet. Nem teremtett volna a barackfára virágot, csak barackot, ha nem szeretné a szépet.

Te hogyan öltözködsz? Miért éppen azokat a ruhákat hordod?

2010. július 3., szombat

Miért akarja a Sátán az elsőszülöttet?

Ha megvizsgáljuk a Szentírást a Mózes első könyvétől a Jelenések könyvéig, és feltesszük a kérdést, hogy „Mit akar Isten?”, akkor egy válasz szinte kiugrik elénk a lapokról újból és újból: Isten mindenből az elsőt akarja.
A 2Mózes 13,2 szerint: „Nekem szentelj Izráel fiai közül minden elsőszülöttet, amely megnyitja anyja méhét; akár ember, akár állat, enyém az.” A 2Mózes 34,19-20-ban pedig azt olvassuk: Enyém legyen mindaz, ami megnyitja anyja méhét ... Minden elsőszülött fiút válts meg! A Jelenések 2,4-5 ezt mondja: de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.
Mit akar tehát Isten? Minden elsőt. Az elsőszülött gyermeket akarja. Az elsőszülött fiút akarja. (Lehetséges, hogy két elsőszülöttünk van. Ha egy lány születik először, akkor ő az elsőszülött, de az első fiú, attól függetlenül, hogy ő hányadik a sorban, szintén elsőszülöttnek számít.) Az első szeretetünket meg kell őriznünk Istennek. Az itt megfigyelhető alapelv végigvonul sok más területen is. Például az élet első része Istenhez tartozik. Gyermekeink és ifjaink oda kell adják életüket Neki. Ebbe a sorba tartozik az is, hogy a napunk első részét Istennek szenteljük. A koránkelés, a tiszta elmével és friss lélekkel való Istenhez fordulás előkészíti a terepet egész napra.

Mit akar a Gonosz?
A Sátán azt akarja, amit isten akar. Az Ézsaiás 14-ben azt olvassuk, hogy a világegyetem első helyéért harcolt. „Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez! De Isten azt mondta: ”Sajnálom, az már foglalt.” A kezdetektől fogva rá tudja tenni a kezét az Ördög arra, amit akar.
A Sátán azt akarja, amit Isten. Ezért olyan nehéz reggel kimászni az ágyból és Istennek szentelni a nap első részét.
A Sátán azt akarja, amit Isten. Emiatt létezik az abortusz, megszakítva oly sok élet első részét. Elgondolkodtató, hogy milyen sok abortált gyermek lett volna elsőszülött. Emiatt dolgozik annyira a várandós anyák ellen, és emiatt olyan ideges és türelmetlen sok férj.
A Sátán azt akarja, amit Isten. El akarja venni az Isten iránti első szereteted frissességét, az izgalmát, túláradását és valóságát.
A Sátán azt akarja, amit Isten. A Sátán bombázza a fiatalokat rossz, negatív csoportnyomással (rossz társaság), rossz zenével, droggal, erkölcstelen ruházkodással, evolúcióval, alkohollal, bandákkal, visszautasítással, családi problémákkal, szennyes filmekkel és folyóiratokkal. Sokkal bizonyosabb, hogy felforgatja és tönkreteszi az élet többi részét is, ha tönkreteheti az első részét.
A Sátán azt akarja, amit Isten. A Sátán azt akarja, hogy a fiatalok másnak is odaadják első szeretetüket, szerelmüket, mielőtt még megházasodnának. Tömegeket csap be, köztük hivő keresztyéneket is, hogy a barát, barátnő és az együtt járás (együtt élés) természetese dolog.
A Sátán azt akarja, amit Isten. A Sátán olyan elfoglalttá teszi a szülőket, hogy habár elmondják gyermejeiknek, mit kell tenniük, de nem teszik meg a legelső és talán legfontosabbat: a valódi, erős szeretetet-kapcsolat és kötelék kialakítását gyermekeikkel. Szülők, mit tettetek az utóbbi 24 órában, hogy megnyerjétek és megtartsátok gyermeketek szívét, mit tettetek ezért az elmúlt három napban?
A Sátán azt akarja, amit Isten. A Sátán el akarja pusztítani a gyermeknevelés legelső és legfontosabb részét: megtanítani a gyermeket engedelmeskedni első szóra. A szülőknek szorgalmasan kell dolgozniuk azért, hogy ezt megtaníthassák. Az ördög tudja, ha hagyjuk, hogy a gyermekeink azt tegyenek, amit akarnak, míg még kicsik, akkor később rosszak, kötekedők, utálatosak, gonoszak, mérgesek és irányíthatatlanok lesznek.
A Sátán utálja az egész emberi fajt. Miért? Mert Isten képmása vagyunk.
A Sátán minden gyermekedet akarja, mert minden gyermekednek jó lehetőségei vannak – de legfőképpen az elsőt akarja! Az elsőszülötteknek különösen jó lehetőségeik vannak. Az 1Mózes 49-ben az agg Jákób megáldotta fiait. Rúbenről azt mondta: „Te vagy elsőszülöttem”. Ez egy előjog volt, lehetőség, kiválóság. Rúben pozíciója nem véletlen vagy hiba volt, úgy,
ahogy a miénk sem az. A mi helyünk is egész életünkben megmarad Isten tervében.

Harc az elsőszülöttért
A Bibliában a gyermekekre nem úgy tekintenek, mint akik legyengítik, hanem mint akik megerősítik az embert. Rúben volt az első, Jákób erősségének kezdete (erőm, férfierőm kezdete). Ő volt a „kiválóan hatalmas”. A kiválóság felsőbbrendűséget jelentett. Ő volt a „kiválóan erős”. Az 1Mózes 49 nemcsak Rúbent mutatja be, hanem általában az elsőszülött pozícióját.
Az Amerikai Egyesült Államok Űrprogramjának huszonhárom űrhajósa közül huszonegy volt elsőszülött. Az Amerikai Egyesült Államok elnökeinek fele volt elsőszülött. Nézd végig a Bibliát, és figyeld meg, hogyan munkálkodott a Sátán, hogy megkaparintsa az elsőszülöttet. Úgy tűnik, hogy a Sátán mindent megtesz, hogy megszerezze az elsőszülöttet. Amikor arról beszélgetek ismerősökkel, hogy probléma van a gyereknevelésben, gyakran megkérdem, hogy elsőszülöttről van-e szó. 60-70 százalékban azt válaszolják, igen. Ha a Sátán elrontja az elsőszülöttet, akkor több mint valószínű, hogy a másodszülött, harmadszülött, stb. is el fog romlani. A kérdés tehát az, mit tehetünk mi, hogy a Sátán ne tudja megszerezni az elsőszülöttet?
Az elsőszülött életét fel kell ajánlani Isten és mások szolgálatára
A felajánlás azzal kezdődik, hogy a szülők elkötelezik magukat, hogy Istennel fognak járni. Az 1Mózes 5,22-ben azt olvassuk: „Énók az istennel járt, Metusélah születése után háromszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat”. Ez az igevers azt hordozza magában, hogy Énók istenkövetése különleges kezdet volt a fia születéséhez. Apák, ha még nem jártok Istennel, akkor ideje megtennetek az elsőszülöttetek születésekor.
Azonban nem elég, ha a szülő ajánlja fel gyermeke életét az Úrnak. Az elsőszülött is fel kell ajánlja önmagát az Úrnak. Sok elsőszülöttnek nehézségei vannak az odaszenteléssel, és a szolgálattal, mert visszautasítják elsőszülöttségüket. A legtöbben, akik önmagukat elutasítják, Istent is elutasítják. A születési sorrendedet nem tudod befolyásolni vagy visszautasítani. Isten választotta ezt neked. Az egész életedet Isten alkotta meg, annak érdekében, hogy be tudd tölteni azt a tervet, amit Isten neked szánt.
Kain visszautasította elsőszülöttségét. Azt kérdezte: „Talán őrzője vagyok én a testvéremnek?” A válasz erre: Igen, testvére őrzője volt. Bizonyos értelemben minden elsőszülött „őrzője” a testvéreinek. Az elsőszülötteknek meg kell tanulni nem uralkodni a testvéreken, hanem szolgálni nekik. Úgy kell élniük, hogy kiérdemeljék életvitelükkel a fiatalabb tetsvérek tiszteletét. Sok elsőszülöttnek olyan természete van, hogy nehezen jön ki másokkal. Ezt a nehéz természetet alázattal és érettséggel kell leküzdeni.
Az elsőszülötteknek el kell kerülniük a büszkeség és elkeseredettség csapdáját
Az elsőszülöttek hajlamosak beképzeltté vagy/és megkeseredetté válni. Olyan, mintha egy úton haladnának, aminek a két szélén árkok vannak. A büszkeség csapdájába eshetnek azok, akik túlságosan nagyra értékelik az elsőszülöttség előnyeit. Akik pedig túl sokat foglalkoznak a felelősségükkel, azok megkeseredhetnek.
Uzziás jó példája annak az elsőszülöttnek, aki beképzelt lett. Tizenhat évesen lett király. Nagyszerű harcos és hódító volt. Megerősítette Jeruzsálemet a támadások ellen. Briliáns mezőgazdász, állattenyésztő, szervező, tervező, mérnök, és építő volt. Győzött, ahol az apja elbukott. Azonban a 2Krón 26,16 azt mondja: „ „ A büszkesége miatt olyat tett, amit nem kellett volna, és büntetésből leprás lett. Uzziás a büszkeség csapdájába esett.
Ézsau a megkeseredettség csapdájába esett. Megvetette az elsőszülöttségi joggal járó előnyöket. Eladta elsőszülöttségi jogát egy tál lencséért, amit a testvére, Jákób főzött. A tékozló fiú történetében is az idősebb fiú a megkeseredettség csapdájába esett. A hozzáállását jól kifejezi, ahogy a Lk 15,30-ban olvassuk szavait: „a te fiad” ahelyett, hogy azt mondta volna: a testvérem. A Lk 15,29-ben pedig ezt mondja: „látod, hány esztendeje szolgálok neked”. A görög szövegben ezt így olvashatjuk: „úgy szolgáltam neked, mint egy rabszolga”.
Megfigyelhetjük, hogy az idősebb testvér éhezik arra a fajta figyelemre, amivel az apja az öccse felé fordul.
Említettem már, hogy az elsőszülöttek gyakran tűnnek erőseknek. Azt hiszem, Isten azért alkotta így meg őket, mert a szülők a legtöbb nevelési hibát az elsőszülöttel követik el. Azonban az egész cikkem legfontosabb mondata talán a következő: Az elsőszülött olyan erősnek tűnhet, hogy a szülők nem ismerik fel, hogy milyen égetően szüksége van sokszor a szülővel töltött időre (testvérek nélkül).
Gyakran foglalkoztam az elsőszülöttek engedetlenségével, becstelenségével és lázadásával. Ha ajánlhatnék egy megoldást, akkor az ez lenne: Apák, töltsetek el naponta egy órát elsőszülöttetekkel örömben, dicséretben, nevetésben, nevelésben, játszásban. Tegyétek meg mindazt, amit magatok is helyesnek láttok, és azokat is, amiket a gyermek szeretne.
Az idősebb testvérnek nem volt igaza, amikor elutasította öccsét. Azonban látnunk kell azt is, hogy vágyott az apja figyelmére. Elgondolkodtam azon, vajon hogyan érezhette magát az idősebb fiú minden alkalommal, amikor az apja várta haza a kisebbik fiát. Vajon nem szeretett volna kiáltani: „És mi van velem?” „Én nem számítok?” Apák és anyák, ne várjatok, míg gyermeketek fellázad. Adjátok meg nekik a megfelelő figyelmet!
Szülők, bátorítsátok az elsőszülöttet, hogy megvalósítsák a bennük lévő lehetőségeket anélkül, hogy elérhetetlen magasságba tennétek a mércét.
Szülőként gyakran többet várunk el gyermekünktől, mint maga Isten. Az idősebb gyereknek jó példának, segítőnek, védelmezőnek kell lennie kisebb testvérei felé, viszont nem szabad úgy tekintenünk rá, mint szülőhelyettesítőre. Egy idősebb lánytestvér legyen csak az, aki: idősebb lánytestvér. Nem szabad úgy tekinteni rá, mint a kisbaba anyjára, mert nem az. Természetesen segíthet a kisbaba körüli munkában, és így megtanulja, hogyan lehet majd jó anya, de csakis a ferlnőtt anya lehet az anya.
Szörnyű dolgok történnek, amikor az első dolgokat nem engedjük át Istennek
A 2Móz 13,13-ban és a 2Móz 34,20-ban szinte ugyanazt mondja kétszer: „ „ Ez azt szemlélteti számomra, hogy az elsőszülött lehet olyan erős és makacs, mint egy szamár, de ha nem váltatik meg a Bárány vére által, akkor neki Isten nyakát szegheti.
Amikor látjuk a halál angyalát végigvonulni Egyiptomon, és halljuk a sírást, mert minden elsőszülött ember és állat meghalt, akkor láthatjuk azt az Istent, aki intette Izráelt, hogy váltsák meg elsőszülöttjeiket. Hangsúlyozom: szörnyű dolgok történnek, amikor az első dolgokat nem engedjük át Istennek, beleértve az elsőszülöttet.
Érd el az elsőszülöttedet, és jobban el fogod tudni érni a többi gyermekedet is
Nem mondom azt, hogy ha elveszted az elsőszülöttedet, akkor a többi gyermekedet is el fogod veszteni. Egyáltalán nem hiszem, hogy ez így lenne. Azonban a Sátán szereti a dominó-effektust. Egyik elbukik, egy másik is elbukik, és így tovább. Az ördög szereti az olyan családokat, ahol öt-hat gyerek van, és mind rossz irányba tartanak. Szeretnék minden elsőszülöttnek szívére beszélni, hogy olvassa el ezt a cikket, és fogadja el az elsőszülöttségével járó felelősségét, amit Isten adott neki.
Mi történik, ha nem helyesen és megfelelően kezeled ezt a felelősséget? Emlékezzünk Lót másodszülött lányára, aki követte nővérét egy hatalmas erkölcstelenségbe; vagy Ónánra, aki Ért követte, és mindketten meghaltak. Gondoljunk Áronra, aki követte Mirjamot, és fellázadt a hatalom ellen. Fineás követte bátyját, Hofnit a bűnbe és a pusztulásba.

És emlékezzünk a gazdag emberre, aki a pokolból kéri Ábrahámot, hogy küldje el Lázárt figyelmeztetőül a testvéreinek. Talán a legidősebb volt, akinek öt fiatalabb testvére valószínűleg követte őt a kárhozatba. A legnagyobb keserűsége az lehetett egy örökkévalóságig, hogy ő befolyásolta öccseit, és ezért jutottak a pokolba.
Csodálatos dolgok történnek, amikor az elsőszülöttet Istennek engedik át (Istennek szentelik)
Isten megáldja azokat, akik az első dolgokat neki szentelik. Megtetted már? A Malakiás 3 azt mondja: „megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok”, olyan nagyot, hogy el sem tudjuk képzelni. Jobban szeretnék kilenc áldott almát, mint tíz átkozottat. Nem jobb lenne kilenc jó alma, mint tíz rothadt? Add oda Istennek a tizededet. A maradék 90 % megmarad. Add oda Istennek minden napodnak az első részét! Az egész napod jobban fog sikerülni. Add oda Istennek a hét első napját! Az egész heted jobban fog sikerülni. Add oda Istennek életednek az első részét! Az életed sokkal teljesebb lesz. Ha Istennek adod elsőszülöttedet, akkor valószínűleg a többi gyermeked is áldott lesz.
Beszélgettem egyszer egy szülőpárral, akiknek másodszülöttjük nagyon lázadó volt. A szülők megfizettek, mert nem Isten szerint cselekedtek. Azt is kiemelték, hogy nem csak ők cselekedtek rosszul, hanem az elsőszülöttnek is nagy befolyása volt a másodszülöttre.
Szülők, a gyermekeitekben nagy lehetőség rejtőzik. Az a feladatunk, hogy segítsük őket azzá válni, aminek Isten akarja formálni őket, hogy segítsük őket kifejleszteni egy olyan felelősségtudatot, ami szükséges az előjogokhoz és befolyáshoz, amivel bírnak elsőszülöttségük jogán.


Dr. S. M. Davis a Park Meadow Baptista Gyülekezet lelkésze 31 éve. Ő és a felsége, Rae Jean, 37 éve házasok. Négy gyermekük és tíz unokájuk van. Gyakran tart előadást gyülekezetekben és otthonoktatós konferenciákon családdal kapcsolatos témákról.

A cikk eredetileg Dr. S. M. Davis prédikációjaként hangzott el és a Home School Enrichment Magazinban jelent meg.
Fordította: Gergely Eszter